El Camino - személyes projekt
2019. július 9 - július 20

Egy kis összehasonlítás a 9 hónapos utammal, a táska és a hálózsák ugyanaz.

Olcsó repjegyek tárháza.

Ez volt az útról alkotott előzetes elképzelésem.

Budapesten ellopták a telefonom s dühömben belerúgtam a járdaszegélybe úh mire odaértem Oviedo-ba, rendesen sántítottam s elgondolkodtam, hogy kell-e ez nekem egyáltalán.

Akkor még újdonság volt számomra az olyan busz, ahol elfér a lábam meg a cuccaim és még filmet is lehet nézni közben.

Pecsétes füzet és száradó cipők.

Ilyenek a hostelek, ez volt az egyik legszebb helyen, kicsit kívül esik a főúton, ezért kevesebben választják.

Ez a fotó egy bemutatómból van, de őszintén szólva már én sem emlékszem rá, hogy itt mi is történik.

Ez a németországiak kedvelt kiskönyve volt, mindenkinél volt ilyen - persze nekem nem, mivel én telefonon akartam mindent csinálni, de mivel azt ellopták, így nézegettem másnak a könyveit. A fotók pedig egy régebbi telefonnal készültek, amit az unokatesóm adott kölcsön az útra.

A telefon és a lábujj után második nap elvesztettem a szandálom is, de visszamentem 10 km-t és megtaláltam, úh fáradtan bár, de boldogan feküdtem le nap végén, hogy megvan a vadiúj szandálom, amit aztán hordhatok zoknival.

Először nem értettem mik ezek s vártam, hogy majd kilövellnek valamit, aztán rájöttem, hogy a sziklákat tartják.

Nagyon jól vannak kijelölve az utak mindenhol, térkép nélkül is simán el lehet boldogulni.

Jól esett az árnyék és a hűs patak.

Az Alnus glutinosa az enyves égernek a latin neve, ami nem így néz ki, ez inkább valamilyen fűz faj lehet.

Voltak ködösebb napok is.

És nagy ruhaszárítások.

Egy hostel belülről.

Sok ilyen információs tábla van mindenhol.

Spanyolországban mindig adnak egy kis húst vagy rágcsálnivalót - tapast ahogy ők hívják, vagyis falatkákat a kávé mellé.

Kilométerkövek és egy esős nap.

Még ilyen nagy ködben is elég jól látszik az út - ez volt a legmagasabb pont.

Útközben összefutottam egy német ökológussal, aki ismert egy másik ökológust, akit én is ismerek - such a small world.

Nagyon megörültem ennek a táblának, mert azt jelezte, hogy már csak 100 m van a várva várt pihenőig.

Szinte minden megállóhely mellett volt kis vendéglő ahol lehetett venni 10 euróért napimenüt - leves, második, bor, desszert.

Egyik hajnali indulásomkor hallottam lappantyút - a jobb sarokban látjátok a madarat.

A végére összebarátkoztam pár emberrel és utolsó 2 nap együtt mentünk.

És aztán együtt is értünk oda Santiago-ba.

Utolsó fotók erről az útról.